Wirth Imre: Aludtunk

Aludtunk. A házban, elhagyatva, csak
hárman dermedtünk halálba. A hajnalt
kutyánk a kanapén – elfoglalta rég –
figyelte, súlyos csendben, mozdulatlan.
Ájult fények a szoba mélyén: tévé
és wifi villogó életjelei.
Hajnali háromkor koppanások, majd
újabb neszek, ahogy végigkopogta
valaki az ablakokat. Mindenki
alszik a váróteremben, csak hárman
szaladjuk körbe a csöndet, denevér
szárnya kaparja a mosogatógép
ajtaját. Tudjuk, sírni fogunk, félünk,
kutyánk némán nyüszít Nagycsütörtökön:
valaki áll, megszökött a réten át,
ajtónk előtt. Tompa, felfoghatatlan
terhébe burkolózva néz ránk, várja,
emlékszünk-e még a feltámadásra.

Wirth Imre (1964-)