Báthori Csaba: Melankólia XLIII
Ébredni reggel és ébredni éjjel…
másképp méretkezik sötét a fénnyel…
az ember épp a sötétségtől éber,
s fény nélkül éppen önmagához ér el…
Az éjben kulcsot keres önmagához,
nevetés nem köti most a világhoz,
a fekvő csöndnek lélegzettel áldoz –
elég a derű, amit a sötét hoz.
Számtalan napok sorában egyetlen
a Nap, magas és csillapíthatatlan
oltalom, örökké felszáll szememben.
Boldogság tudni, a Nap magasan van,
és ami itt lenn napokra törik szét,
fenn egyetlen tűzzé oltja a végtelenség.
másképp méretkezik sötét a fénnyel…
az ember épp a sötétségtől éber,
s fény nélkül éppen önmagához ér el…
Az éjben kulcsot keres önmagához,
nevetés nem köti most a világhoz,
a fekvő csöndnek lélegzettel áldoz –
elég a derű, amit a sötét hoz.
Számtalan napok sorában egyetlen
a Nap, magas és csillapíthatatlan
oltalom, örökké felszáll szememben.
Boldogság tudni, a Nap magasan van,
és ami itt lenn napokra törik szét,
fenn egyetlen tűzzé oltja a végtelenség.
Báthori Csaba (1956-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése