Molnár Gábor: Csillagtalanul
sorsom csillagtalan,
nem kordázzák lelkemet az éjbe dobált fények,
s bár húsba roskadt lényemen bút,
börtönt térdepelnek rémek,
a vérbajos végzetet kiköpöm,
hozzám az Angyal jár vendégnek...
… és Te,
a fülledt kispolgári ólba,
hol dagonyánk durva doha leng
az érzékennyé tágult orrba,
s lelkünk Atlaszként roskadja sóvárgásaink,
mely mint gyűrűző üresség taszíthat a porba
a pokol csábos paradicsomában szavam van,
szívem s más nincsen,
gyomromban koroghat az állat,
zord szemem szikráival ítélhet a minden,
ám ha lármázik az ördög,
gyúl bennem az Isten
szó és szív
mind széped elé hajtva,
hol hüppögő hitványak cukros könnye
a szentet is bolonddá itatja,
de a szó és szív, mely kardom s angyalom,
kibomló lótuszod őrzi és áthatja
aki csillagtalanul vándorol,
nehezen lel a léptéhez léptet,
nem üldözi azt, mint hőst a bukás,
az éji boltozatra karcolt végzet,
hát ereszd el bősz fátumodat,
s lépd velem a Létet
nem kordázzák lelkemet az éjbe dobált fények,
s bár húsba roskadt lényemen bút,
börtönt térdepelnek rémek,
a vérbajos végzetet kiköpöm,
hozzám az Angyal jár vendégnek...
… és Te,
a fülledt kispolgári ólba,
hol dagonyánk durva doha leng
az érzékennyé tágult orrba,
s lelkünk Atlaszként roskadja sóvárgásaink,
mely mint gyűrűző üresség taszíthat a porba
a pokol csábos paradicsomában szavam van,
szívem s más nincsen,
gyomromban koroghat az állat,
zord szemem szikráival ítélhet a minden,
ám ha lármázik az ördög,
gyúl bennem az Isten
szó és szív
mind széped elé hajtva,
hol hüppögő hitványak cukros könnye
a szentet is bolonddá itatja,
de a szó és szív, mely kardom s angyalom,
kibomló lótuszod őrzi és áthatja
aki csillagtalanul vándorol,
nehezen lel a léptéhez léptet,
nem üldözi azt, mint hőst a bukás,
az éji boltozatra karcolt végzet,
hát ereszd el bősz fátumodat,
s lépd velem a Létet
Molnár Gábor (1978-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése