Gellén-Miklós Gábor: Jeleket karcolnak

Magányával tüntet a parthoz kötözött csónak.
Ringatja magát a folyó felszínén.
Most minden örvény alszik.
Vagy az iszapban
meglapulva áldozatra vár.
A folyó hömpölygése végtelen monológ
egy ismeretlen nyelven.
Néha uszadékfák ütődnek egymáshoz.
Uszályok ejtenek sebeket a folyó beszédén.

                Hívom a lassúságot.
                Régi présházak zöldre festett ajtaján kopogtatok.
                Odabent fehérre meszelt falak ölelésében faasztal,
                rajta tiszta házi bor, megszegett kenyér, szalonna.
                A bicska koppanása.
                Viaszgyertya imbolygó fénye.

Madarak köröznek a folyó fölött.
Jeleket karcolnak a vízben tükröződő égre.
Enyhe szél zenél a nádas orgonasípjain.
Szitakötők tánca.

                Hívom a lassúságot.
                A présház gazdája szótlanul ül,
                kezében forgatja egyszerű üvegpoharát.
                A kis ablakon át besüt a lemenő nap.
                Templomi fény ragyogja be a teret.

Az utolsó komp. Utasa nincs.
A parthoz kötözött csónakban
helyet foglal az este.
Megragadja a korhadt evezőket,
és elindul mindennapi útján a vízen.

                Hívom az elveszett lassúságot.
                Régi présházak zöldre festett ajtaján kopogtatok.
                Távozás előtt a gazda gondosan felsöpör maga után.
                Becsukja a kis ablakot.
                A seprűt a helyére, a sarokba támasztja.
                Mielőtt elfújná a gyertyát,
                még egyszer körbenéz.

Gellén-Miklós Gábor (1973-)