Nádasdy Ádám: Mostantól minden más lesz

Már mindig, mindig egyedül leszek,
mert nem tudom, hogy használat után
hová kell tenni az embereket.
Sután, a markomban szorítom őket,
mint papírszalvétát, gombóc alakban.
Eldobom, állok bizonytalanul,
mert úgyse mondják soha a szemembe,
hogy túl sok voltam, tukmáltam magam –
holott csak társakat kellett csinálnom.

„Együtt” – ez volt a központi szavam.
Féltem kíséret nélkül hadonászni,
nehogy túlságosan kirajzolódjon
a sziluettem, őszintén, bután,
mint céllövöldék papírfigurája.
Mindenkit próbáltam lefegyverezni,
de körülvesznek. Emberarcúak.

Nádasdy Ádám (1947-)