Halmai Tamás: Mozdulatok apró neszei

Tériszonyom van a földön.
Magasságokba takarsz, ne féljek.

Levegőbe gyökerező mozdulatlanságomat
mozdulatok apró neszeivel illeted.

Gondoskodsz rögeszméimről,
locsolgatod őket,
ki ne száradjon a felhőkben lakozó.

Amikor megiramodna bennem a lidérc,
türelmes nevetéssel terítesz asztalt,
vetsz meg ágyat,
rejted kicsi markodba a fénytant.

És arcomra figyelmet lehelsz,
és szavaimból múltakat jósolsz.

Honnan a hit az orchideák jóságában?
Honnan a hűség tengerek tisztásaihoz?

Világból tér meg, aki a világosságba;
ünnepelt sarjaszt ünnepet a kórók kertjében.

Hogy emberek közt embereket találok,
azért lehet,
mert útjaimra pillantásod bocsát.

Mások ezt úgy hívják, szerelem.

Én is.

Halmai Tamás (1975-)