Kovács Péter: Álomperem

Egy pillanat,
mit valaki nem mert kimondani.
Lélekből kiszivárgó sóhajok.

Kékvérű szomorúság,
bíborban izzó vágy,
narancsban lüktető suttogások.

Mintha valaki álmában
megérintette volna a sötétség szélét,
és most az válaszolna neki –
nem szóval,
hanem színnel.

Egy másik világ üzenete,
ahol a csend hullámokat vet,
és a vonalak
életre kelnek
az elhallgatott gondolatokból.

A végzet ott figyel a rezzenésben,
egyetlen mozdulattal simítva szét
az álom határát –
de a belé dermedt színek
veled maradnak,
az álomperemén.

Kovács Péter