Darvasi László: Zöld, idézőjelben

…és ne bánts.
Talán így szeretlek,
írni arról, aki nincs,
aki ily’ rontatlan.

Két szó, két hír között
lesz ő minden bölcsesség,
ő lesz az elmélet, bármely alakban, ő,

ki ezen a télen is,
úgy élt velem, mint egy másik évszak;
és akkor itt élt
a fehér, érintetlen kertben
behavazott kabátja alatt
a rejtett, zöld zokogással.

…így beszélj tehát.
Csak tőlem érkezhetnek vándorok.
Szavak, melyek éppen erről hangzanak,
ha szólnak változásról,
mi két hír között történt,
ha szólnak hírről,
mely maga változás;

és ha éppen tenyérnyi hó alá gondolsz,
találhatsz tegnapi szél nyomát őrző tegnapi avart,
s mindez látható, tapintható:

„Ez a ház, ez lakója, ez az írás,
amint bizonyít túlpartot, jogot életéhez,
ez az egykori terv,
ez megvalósult hús-vér emberi része,
mely néz, tud, szól, mozog, mutat, ha kell.”

…de elmúlik az érintés.
S ami visszamarad, valami végleges,
színektől zárt félelem,
és akkor már úgy tudod,
mégsem ez az, ami történt,
történik velünk.

…én pedig csak így akarhatlak.
Karok, ölelés nélkül.
S ha így akarom,
lesznek majd szavaim is,
melyek, míg óvnak, vigyáznak,
így vonulnak körötted,
ama kietlen, hűvös parton,
vakon ketyegő szívem körül.

Darvasi László (1962-)