Oláh Tamás: Tűnő szélben

A csend üvegharangba zár.

Fent a kék tóban

felhők közt

hideg gömb úszik,

árnya lent

egy félénk alakot rajzol.

Régi időm barátját

ülteti mellém a párás lég.

Szótlanul, szegett fővel siklunk

az ismerős part felé.

Ami velünk történt

durván birtokba vesz

minket: tréfás színjáték nézői

leszünk.

Számoljuk a drága arcokat.

Egy régi sláger szól rekedten.

Illatos pipafüst

szótörmelékek közé keveredik.

Nevetések.

pohár koccanások,

ívelt gesztusok, kalandos ujjak,

szégyenek, titkok,

az emlék-részecskék

járják szabadon útjukat velünk.

Túlélők és eltemetettek

mind együtt vannak

testi tömlöcükben.

Romlásuk későbbi képeit

nem ismerhetik.

Sovány alak világít az ingen át,

a haj, a szem,

a kéz változik,

a hang marad ugyan az.

Lendületek és szünetek

váltják a múltat jelenné,

a jövőt végtelenné.

Ami volt és ami lesz

teljes bizonyossággal

fel nem tárható,

ami megkötöz és ami felold

együtt építi

mulandó remekművét,

az embert.

Minden víz alatt van,

minden együvé vegyül.

A sápadt Hold hallgat, marad

a sötét zsákmánya,

meg se moccan.

Az égből-vízből szőtt

világ darabokra hull.

* * *

Oláh Tamás (1944-)