Tomaji Attila: Szeretők
Mikor kilobbannak az ablakok
és lerombolódnak a nappalok,
burjánozni kezd az éjszaka
bozótja, illata.
Ahogy nap oldódik át sötétbe,
a sötét is tűnik majd a fénybe,
s az árva testek tája, kertje
mintha sebet nyelne,
öl az ölet, kéz a kezet vágyja,
mi külön volt, most ömlik egymásba,
s az arcokra egy fenti világ
éget tiszta formát.
Ez a két halandó élni próbál,
hangosabban minden régi szónál
ujjong és ölel és kiáltoz,
nincs közük világhoz,
csak a hangot látják, testet hallják,
felfedik egymás vad tengerpartját,
s mert minden szerelem kivégzés,
soha nincs ismétlés.
És bevégzi röptét az éjszaka,
lohad a test, múlik a méz szaga,
s a magára hagyott sáros idő
csak elrúgott cipő.
és lerombolódnak a nappalok,
burjánozni kezd az éjszaka
bozótja, illata.
Ahogy nap oldódik át sötétbe,
a sötét is tűnik majd a fénybe,
s az árva testek tája, kertje
mintha sebet nyelne,
öl az ölet, kéz a kezet vágyja,
mi külön volt, most ömlik egymásba,
s az arcokra egy fenti világ
éget tiszta formát.
Ez a két halandó élni próbál,
hangosabban minden régi szónál
ujjong és ölel és kiáltoz,
nincs közük világhoz,
csak a hangot látják, testet hallják,
felfedik egymás vad tengerpartját,
s mert minden szerelem kivégzés,
soha nincs ismétlés.
És bevégzi röptét az éjszaka,
lohad a test, múlik a méz szaga,
s a magára hagyott sáros idő
csak elrúgott cipő.
Tomaji Attila (1959-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése