Turányi Tamás: Hajnalfüggő
Kosztolányi Dezső nyomán
Se éjjel, se nappal nem nem járhatok ott,
hol bíbor lázban hánykolódhatok —
az az üvegajtó, a zajtalan, a hangtalan
csak pirkadatkor áll elém,
a csupa ezüst, csupa arany,
a sarka tűz, kilincse fém —
az égbolt résnyire nyitva már,
és titkon beleshetek én,
ki a hajnalhoz úgy sietek,
hogy zokniban, karórában alszom el,
és ébredve már pattanok, rohanok,
gyújtanék föl ágyneműt, matracot,
mint börtönlázadáskor szokás,
hogy a hajnal végre itt, hadd bámuljam
benne arcomat, akár vak tükrök lemezén,
igazi arcomat, mely reggelre mindig
eltűnik, és aztán nincs többé remény,
a nap és az est hamuval telt urna,
de ha ébred bűvös, tükrös ajtómon a fény,
újra láthatom, amit régesrég ismertem én,
csupán egy tükör az egész, és aztán
nincs többé remény, míg úra fel nem lobban,
mit nézhettem közelről, meghatottan,
múlt hajnalban is jártam ott.
hol bíbor lázban hánykolódhatok —
az az üvegajtó, a zajtalan, a hangtalan
csak pirkadatkor áll elém,
a csupa ezüst, csupa arany,
a sarka tűz, kilincse fém —
az égbolt résnyire nyitva már,
és titkon beleshetek én,
ki a hajnalhoz úgy sietek,
hogy zokniban, karórában alszom el,
és ébredve már pattanok, rohanok,
gyújtanék föl ágyneműt, matracot,
mint börtönlázadáskor szokás,
hogy a hajnal végre itt, hadd bámuljam
benne arcomat, akár vak tükrök lemezén,
igazi arcomat, mely reggelre mindig
eltűnik, és aztán nincs többé remény,
a nap és az est hamuval telt urna,
de ha ébred bűvös, tükrös ajtómon a fény,
újra láthatom, amit régesrég ismertem én,
csupán egy tükör az egész, és aztán
nincs többé remény, míg úra fel nem lobban,
mit nézhettem közelről, meghatottan,
múlt hajnalban is jártam ott.
Turányi Tamás (1966-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése