Jánosházy György: Várakozás
A fürge percek mily hosszúra nyúlnak!
Egy évig tart a bús, télvégi éj.
Úgy érzed, már sosem virrad fel új nap,
felfrissítő álmot ne is remélj.
Dermedt, fagyos csend. Egy porszem se rezdül.
De ódon képekről halott szemek
szúrnak belém a sötéten keresztül,
s formátlan, furcsa árnyak intenek.
Oly gyenge vagyok, olyan védtelen,
olyan riadt, hogy most nem vagy velem,
vacogó lélekkel hiába várlak.
De kint, komor, fekete csillagok
között, szemed vidáman felragyog,
s fényétől szertefoszlanak az árnyak.
Egy évig tart a bús, télvégi éj.
Úgy érzed, már sosem virrad fel új nap,
felfrissítő álmot ne is remélj.
Dermedt, fagyos csend. Egy porszem se rezdül.
De ódon képekről halott szemek
szúrnak belém a sötéten keresztül,
s formátlan, furcsa árnyak intenek.
Oly gyenge vagyok, olyan védtelen,
olyan riadt, hogy most nem vagy velem,
vacogó lélekkel hiába várlak.
De kint, komor, fekete csillagok
között, szemed vidáman felragyog,
s fényétől szertefoszlanak az árnyak.
Jánosházy György (1922-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése