Jánosházy György: A vers órája
A vers órája ez… Az éj homálya
ernyedt kertek fölé lassan leszáll,
egy percre még az óra is megáll,
fáradt utcák sorát halkan bejárja
egy emlékekből támadt, lanyha szél;
megreccsen a szekrény szúette lába,
álmatlan holtak gyűlnek a szobába,
fülünkbe régen elhalt hang beszél;
elábrándozva kiszökünk titokban
a vértől és csókoktól vemhes éjbe,
egy régi érzés újra lángra lobban,
a világ csupa furcsa, buja nesz,
s remegő szívvel, imádkozva, félve
tollat fogunk… A vers órája ez.
ernyedt kertek fölé lassan leszáll,
egy percre még az óra is megáll,
fáradt utcák sorát halkan bejárja
egy emlékekből támadt, lanyha szél;
megreccsen a szekrény szúette lába,
álmatlan holtak gyűlnek a szobába,
fülünkbe régen elhalt hang beszél;
elábrándozva kiszökünk titokban
a vértől és csókoktól vemhes éjbe,
egy régi érzés újra lángra lobban,
a világ csupa furcsa, buja nesz,
s remegő szívvel, imádkozva, félve
tollat fogunk… A vers órája ez.
Jánosházy György (1922-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése