Lászlóffy Aladár: (Álom)
A szél lapoz egy ottfelejtett könyvet,
A verseket a világ visszakérte.
S ha mégis inkább elvegyülni könnyebb –
úgy nemhiába jött a szél ma érte:
a homokkal, a kagylókkal susogva
kiszabadul a SZERELEM, a LEPKE…
Mi nehéz úttal jutott a sorokba,
egyből leúszik ősi tengerekbe.
Madarakkal, elsüllyedt csónakokkal
a szobrok is locsogva elmerülnek.
A hangokat lenyelte mind a sok hal,
szimfóniáink mély melegben ülnek.
S itt maradok a hófehér lapokkal.
A csend velem csodálkozik – de készül.
Szakítni kell a hűtlen alakokkal.
Szokott helyén estére csak a kéz ül.
Az én kezem. Emberi, jó, fölényes.
És büszke hosszú útjára a versig.
Nem alkuszunk – se stroncium, se kényes
új unalom nem bont vissza a nyersig!
A kezem, mint egy sziget, napsütötten
itt nyugszik mindörökre már a földön.
Mit kellett: simogattam és ütöttem.
S a világot bármikor újraköltöm!
A verseket a világ visszakérte.
S ha mégis inkább elvegyülni könnyebb –
úgy nemhiába jött a szél ma érte:
a homokkal, a kagylókkal susogva
kiszabadul a SZERELEM, a LEPKE…
Mi nehéz úttal jutott a sorokba,
egyből leúszik ősi tengerekbe.
Madarakkal, elsüllyedt csónakokkal
a szobrok is locsogva elmerülnek.
A hangokat lenyelte mind a sok hal,
szimfóniáink mély melegben ülnek.
S itt maradok a hófehér lapokkal.
A csend velem csodálkozik – de készül.
Szakítni kell a hűtlen alakokkal.
Szokott helyén estére csak a kéz ül.
Az én kezem. Emberi, jó, fölényes.
És büszke hosszú útjára a versig.
Nem alkuszunk – se stroncium, se kényes
új unalom nem bont vissza a nyersig!
A kezem, mint egy sziget, napsütötten
itt nyugszik mindörökre már a földön.
Mit kellett: simogattam és ütöttem.
S a világot bármikor újraköltöm!
Lászlóffy Aladár (1937-2009)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése