Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke

De jó is volt míg jég födött,
csend jég alatt és jég fölött
Nagy hallgatás volt mindenütt,
ma minden kis nesz szíven üt.

Hó, s jég takarta volt a part
és engem is nagy jég takart
Vastag páncélos szürke jég
közömbös mint a téli ég.

Nem bántott semmi bántalom
nem ártott semmi ártalom
A szél a jégen elszaladt
nem borzolt fel a jég alatt.

A kő a jégen fenn akadt
nem ütött meg a jég alatt
Áldott kit íly nagy csend födött
csend jég alatt és jég fölött

Elment a jég, jaj mindenütt
s ma minden kis zaj szíven üt
Vagyok mezítlen kék elem
és testem lelkem védtelen.

Belém tekint a cipruság
borzol a szél, szomorúság
A nap is bennem sistereg
kővel dobál a kisgyerek.

Ma minden bennem él, mulat
a pillanat, a hangulat
S akár hiszik vagy nem hiszik
minden madár belém iszik.

Fáj az eső, a szép idő
a surranó szitakötő
Minden zavar és fölkavar
és minden csupa zűrzavar.

A csillagoktól csillogok
vagy elbújtak a csillagok
Egyszerre fáj, már este tájt
minden mi sok-sok este fájt.

Ó emberek nem alhatok
fájdalmam a fájdalmatok
Itt tükrözi keresztetek
és borzadok, és reszketek.

Dsida Jenő (1907-1938)