Nagy László: Négy őszi levél

Levegőben

Az égre fölemeltelek,
szállni tanultál kedvesem,
levegő édes vándora,
kisangyal, hol a szerelem?
Nem is repülsz, de kergetett
menyasszonyságod tova száll,
becsavarja a fejedet,
ökörnyál, őszi pókfonál.

Földön

Nyújtózz el szépen, drágaság,
az őszi fűben pihegve,
itt lész fehér, ha jön a dér,
üt a körmödre, ínyedre.
A szíved mellett térdelek,
szomorún földiszítelek,
borítnak vörös bélyegek,
csók helyett meggyfalevelek.

Vízben

Fejed lökődik, hajadat
emelgeti az áradat,
mint holdsarló kihűlt a szád,
szemedből pezsgő gyöngy fakad.
Bánlak nagyon, de nem sírok,
a vizet nem is kavarom,
talán még most is szeretlek,
a partra horgad haragom.

Karomban

Levert a mindenség szele,
mint őszi fának harmatát,
megtudtad, hogy a két karom
köre az egyetlen hazád.
Halottak estjén gyertya közt
magad a bűntől eloldod,
rámjössz, rugdossa szívemet
pünkösdirózsa-bocskorod.

Nagy László (1925-1978)