Petri György: Sci-fi szerelem

Úgyis annyi a dolgunk.
A szerelem végül is újplatonikus
vívmány: azon gondolkodom, mi lenne, ha
megpróbálnánk ilyen irányba
tapogatózni, felhasználva meta-
pszichikai és parafizikai
ismereteinket. Például megbeszélnénk,
hogy te pontban fél egykor odaképzelsz
engem a Mechwart térre, én pedig
ugyanoda képzellek téged, illetve
egy kicsit arrébb - szükségképpen,
de ugyanarra a padra.
Két ideális tárgy sütkérezik
a Mechwart téren! De vajon melyiken?
Az ideális Mechwart téren?
Agyam, mint tompa zsilett, csak kaparja
a kiserkedõ inkonzisztenciákat.
Már az is kérdés, elképzelhetõek
vagyunk-e te meg én. Vagy csak két
olyan képzelhetõ el?
- De ha csevegünk, vagy ölelkezünk:
te akkor is csak
funkcionális diszpozícióm
körvonala vagy - vagyis egy határ,
melynek te mindig mögötte maradsz
mint e határ módosulásainak
feltételezett oka, én hasonlóképpen
- és a Mechwart térrel is ez a helyzet!
Lévén a nyelv félrevezetõ:
"Odaképzeljük egymást a Mechwart térre." A locativus
reális térbeli ténykedésre utal,
míg a fiktív jelleg
kizárólag ránk vonatkozni látszik.
De alkalmazzuk csak a komplementer
megfogalmazást: "Kölcsönösen egymás köré
képzeljük a Mechwart teret"
- s rögtön kiderül a viszonylagosság.
Ha tehát két ideális tárgy sütkérezik,
úgy ez egy ideális Mechwart téren
történik - bár pusztán formális meggondolásból,
mert nem lehet azt mondani, hogy ez valamiben
különbözik empririkus egzisztenciák
találkozásától a valóságos Mechwart téren.
Ha csak abban nem (s ezt szándékosan a végére hagytam,
mert ez a meglepetés), hogy az ideális
fél egy nem múlik el. - Az meg nyilvánvaló,
hogy két ideális szeretõ nem
találkozhat a reális idõben
egy ideális köztéren.
Az ilyen szerelem logikailag örökkévaló.

Petri György (1943-2000)