Petri György: Barokk elégia
Hitetlen ujjal kockát pörgetünk
eljátszva tétován egy nő hajával –
vagy inkább mintha gömbölyűre-vájt
kövön lesikló víz zuhatagát
osztanánk öt ficánkoló nyalábra,
nyugtalan ujjainkat
bontatlan áramába ártva?
Hogy szikrázott fel páros képletünk?
Mint eshetett, hogy bámész mosolyával
a mozdulatlan nyüzsgésből kivált,
mozdulatlanul helyére talált?
Hogy ötlünk szunnyadó minták nyomára?
Hogy lesz sok néma, szétszórt
pontból beszédes csillag-ábra?
S nem gőggel tölt-e fázós kételyünk,
fülelve tudós homlokráncolással,
mint betegnek zörejlő mellkasát,
önszivünkben az idegen világ
ismeretlen értelmű morajára,
– nem mintha szólna szó, nem
mint hívek a harang szavára.
eljátszva tétován egy nő hajával –
vagy inkább mintha gömbölyűre-vájt
kövön lesikló víz zuhatagát
osztanánk öt ficánkoló nyalábra,
nyugtalan ujjainkat
bontatlan áramába ártva?
Hogy szikrázott fel páros képletünk?
Mint eshetett, hogy bámész mosolyával
a mozdulatlan nyüzsgésből kivált,
mozdulatlanul helyére talált?
Hogy ötlünk szunnyadó minták nyomára?
Hogy lesz sok néma, szétszórt
pontból beszédes csillag-ábra?
S nem gőggel tölt-e fázós kételyünk,
fülelve tudós homlokráncolással,
mint betegnek zörejlő mellkasát,
önszivünkben az idegen világ
ismeretlen értelmű morajára,
– nem mintha szólna szó, nem
mint hívek a harang szavára.
Petri György (1943-2000)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése