Bella István: Köztem és köztem
1
kihaltak volna az évszakok,megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre ősz és nyár és tél vagyok,
megkövült idő, haláltalan világ.
Nem merek élni, lélegzeni sem,
azt hiszen néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél: dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
2
Köztem és köztem ott áll a világ,
mint a tükör arcom és mása közt.
Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
Örömet búra, bút örömre föst.
Telet játszom: hajamat behavaztam,
de velem szemben a tükörben tavasz van:
hó hullatja szirmát vagy meggyfa-ág
Tejútja leng, az Androméda-füst
ködöl, görgeti fényét sár, virág.
3
De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
soha, ami magamagának látszik.
Hogy halandóban halhatatlan havaz,
hogy a mindenben esendő-én halálzik.
De ha majd szájam elé tesznek orvul,
s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.
Köztem és köztem ott áll a világ,
mint a tükör arcom és mása közt.
Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
Örömet búra, bút örömre föst.
Telet játszom: hajamat behavaztam,
de velem szemben a tükörben tavasz van:
hó hullatja szirmát vagy meggyfa-ág
Tejútja leng, az Androméda-füst
ködöl, görgeti fényét sár, virág.
3
De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
soha, ami magamagának látszik.
Hogy halandóban halhatatlan havaz,
hogy a mindenben esendő-én halálzik.
De ha majd szájam elé tesznek orvul,
s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.
Bella István (1940-2006)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése