Fazekas Gyöngyvér: Utolsó rorate után

Kikocogtak az angyalok a hóra.
Gyűjtögetik a roppanást – szárnyukat merítik a ködben.
A lucskos ég felől jönnek, álmosak,
és lusta szemmel figyelnek a halálba.
Ők sosem fáznak.
Ők sosem fájnak.
Most emelik a verebem testét.
Reggel eshetett le a földre – vagy tán éjjel.

Pedig tegnap tenyerembe vettem,
tartogattam a kötött kabát alatt:
nagyon csendes volt,
csak a szíve vert hevesen,
meg a szeme várta, mikor csapok le rá.

Hát igaz, nagy lehet a verébszívnek a kabát.
Most meg itt ez a test – emelkedik a glóriás szavakra.
Nézem. Hunyorgok.
Már nem is. Ott sincsen.
Se glória, se szárnyak, se köd, se angyalok.

Pedig tegnap kirepült a kezemből.
December huszonnegyedike van.