Mirgai Zita: Ha menni kéne

Nem akarok mást, csak ruharedőid közt elbújni,
Lágyan cirógatva meglapulni
A kabátod zsebében,
Megnyugodni a sálad melegében.
Nyakkendődbe kapaszkodva,
A valóságban kalandozva,
Megpihenni egy létező mesében,
Mit mindig a másik helyében,
Létezni mégsem hagyunk.
Rég nem számít mit akarunk.
Szeretném arcodat kezemmel keretezni,
Hogy legyen indok ennyire szeretni,
S könnyektől fúlva megnevettetni
Azt az apró gödröt arcodon.
Ha fejemet válladba fúrom nem láthatom,
Arcodon közömbösség ül vagy fájdalom.
Szemedbe néznem ártalom.
Szorosabban húzlak magamhoz,
Nem kéne tovább itt maradnom.