Fábián Zita : Bűntudat

még most is ha kiürült, kihűlt
utcákon járkálok mint a
nincstelen, s a bátortalan kósza
szél, ahogy átsöpör az örökös
fák között, ahogy ráborul a
sovány akácokra és lakótelepi
hintákat kényszerít szomorkás
dalra, eszembe jutsz te, és az hogy
én is ilyen lettem, kiürült, nincstelen,
akár a kiforgatott utcák, mint üres
zseb, mint elnehezedő szemhéj,
melyet, nem emel többé az érdeklődés
fénye, ezért szomorúan járok, a
kihűlt utcakőre lélegzetfojtva lépek,
hogy ne fájjak, ne bántsak meg soha
többé senkit úgy ahogyan téged