Bertók László: Eggyé válni a pillanattal

Eggyé válni a pillanattal, érezni (fölfogni?,
hitelesíteni?), ahogy a part beleszakad
(beleszédül?, beleölelődik?) az óceánba, ahogy
az elektromos mező (a fény, a rádióhullám,
a gamma-sugár) áttör a határokon, elárasztja
(egyberendezi?, kitölti?) a látható s a láthatatlan
teret. Futni a mozgó cél (az étel?, az öröm?,
a kielégülés?, a műnyúl?) után, mintha az
örökkévalóságot akarnád (kellene) elkapnod,
szétmarcangolnod, fölfalnod, elsimítanod,
s nem a verseny (a részvétel?), hanem a győzelem
számítana csak. Hinni, hogy meg kell tenned,
tehát meg tudod tenni, ha el is veszted közben
(köddé válik?, elhúzzák előled?), ami után
szaladsz, amit (megeshet, hogy) elképzeltél csak,
hogy legyen mire emlékezned.
Állni a szivárgó gázcső közelében (a puskaporos
hordón?), amely egyetlen szikrától (ütéstől,
szótól) lángra lobbanhat, fölrobbanhat, s bár
szándékosan nem akarod megbántani a Teremtőt,
s megbotránkoztatni trappoló társaidat,
(mintha semmi kontrollja, fékje nem volna
ösztöneidnek) a legocsmányabb káromkodásba
kezdeni. Bizonyítani, hogy az ugrásra kész
bátorságod megvan még, hogy csípőből nézve
keményen állsz a helyeden, de fogalmad sincs, hogy
a következő pillanatban magyarázkodni fogsz-e,
vagy kétségbe esve kapaszkodsz majd, próbálsz
megkapaszkodni valami mozdulatlanban.

Bertók László (1935-2020)