András László: Sorompó
Kimentem veled az állomásra. Hűvös volt az idő.
A szokatlanul korán nyíló orgonavirágokon remegett
a harmat, nedves szél fújt. Megborzongtunk. Aztán
elbúcsúztunk, te felszálltál a vonatra, én autóba ültem.
Arra gondoltam, kár volt. Negyedóra múlva sorompót
kaptam. Talán te jössz — feldobogott a szívem. De nem
te jöttél. Jött ugyan egy vonat, amelyen akár rajta is lehettél,
de nem nekem. Ha láttam volna is arcod elhaladóban
— mint ahogy nem láttam —, sőt ha észrevettél volna
— amiről persze nem tudnék, ha így lett volna sem —,
akkor is hiába. Mert akkor is csak a te életed
utazott volna azon a vonaton, az az életed, amelyik
egészen más, mint a miénk, a velem közös életed volt.
A szokatlanul korán nyíló orgonavirágokon remegett
a harmat, nedves szél fújt. Megborzongtunk. Aztán
elbúcsúztunk, te felszálltál a vonatra, én autóba ültem.
Arra gondoltam, kár volt. Negyedóra múlva sorompót
kaptam. Talán te jössz — feldobogott a szívem. De nem
te jöttél. Jött ugyan egy vonat, amelyen akár rajta is lehettél,
de nem nekem. Ha láttam volna is arcod elhaladóban
— mint ahogy nem láttam —, sőt ha észrevettél volna
— amiről persze nem tudnék, ha így lett volna sem —,
akkor is hiába. Mert akkor is csak a te életed
utazott volna azon a vonaton, az az életed, amelyik
egészen más, mint a miénk, a velem közös életed volt.
András László (1966-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése