Kántor Péter: Boldog ember
hommage à Van Gogh
mint végtelenbe nyúló lázas börtönök,
hullámzanak a napégette sárga búzaföldek,
a felhők egymásba gabalyodó fehér gomolyagokká tömörülnek,
a hegyek lüktető kék dudorok Isten hatalmas kézfején,
de hiszen nincs is Isten, csak Vincent meg a szél meg én,
egy fasor, egy nagy sárga parasztház Arles közelében valahol,
elszórva pár piros pipacs, pár részeg fehér virág dalol,
az ég kék, és a magas fenyőfák törzse rozsdabarna,
a legbiztosabb menedék a bolondokháza arra,
„ha visszanézek majd, sóvárgó szerelemmel” –
valami ilyesmit írt, a keze festékfoltos, boldog ember!
Kántor Péter (1949-2021)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése