Markovics Anita: Meghagyom másnak

Megtartom csöndjeim ólmos súlyát.
Tág írólapok hómezejét, a verset.
Forró betűket nyelvvel írni nyakpihéiden - más fog.
A bármerre indulásokat, ahol minden szél csak szembe
vág.
Pedig lehetnének végtelen séták ott, ahol
ujjakat lenne jó összekeverni ujjakkal.
Ketten nyalni egy vásári nyalókát, fagyit.
Dombra mászni és szabaddá tenni a papírrepülőket.
Aszpirint és mézet vinni, ha beteg a nagyid.
Tudod, fagyöngy alatt fázik már nagyon a huzat.
Hulló levelek útjába nem állok, ha ott más áll.
Neked más valaki, nekem a kopár szoba marad.
Hogy ragozzam szebben: elárultál?

Menekülnek már a varjak is,
tinta szárnycsapásuk befertőzi
és málló feketeséggé duzzasztja
a vacogó éjszakát.