Turczi István: Üresség

És elfelejti majd e test, hogy test”

Borbély Szilárd

Harmadik tétel

allegro grave


Egy esőáztatta, festetlen tölgyfaajtó mögött
laksz, és senki nem tudja címedet.
Elrejtőzhetsz az éj ráncai közt –
ám az éj a vándor fecske
közönyével jön és megy
Emelkedik, süllyed,
ami arra rendeltetett
Nyílnak és csukódnak a dolgok
Köröskörül mindent leköt a létezés
A postás akkor is köszön, ha megint
nincs, megint nincs leveled
A favágók folyvást káromkodnak
A polgármester a jóindulatáról biztosít
Késelnek, lopnak, kéregetnek
Zajlik az élet, de szó szerint
A szomszéd házba holland család költözött
Van temetés és lakodalom -
a sekrestyés agyvérzést kapott
Beázott a tető, és potyognak a cserepeim,
mint a könnyek Az almák férgesek
a sok eső miatt Méteres a parlagfű
A falu határában beomlott a löszfal
A madarak közt sok szó esik a szabadságról
Szótlanul továbbállnak az évszakok
Még a kövek is hallgatnak Tántoríthatatlanul
Megy minden továbbHajnal van Hajnal Az én haj-
nalom A tekintet lágy ecsetvonás
Jázmin köd, opálos fehérség
Folyékony Éltető Lüktető
Minden szétvált forma lassan
testbe költözik és egyesül
Ugyanott állok, ugyanúgy, ugyanén,
amíg magasbatartott ujjaim fagyos
csillagként szikrázni nem kezdenek
A hangomból semmi sem maradt,
visszapattanó messzi moraj
Sóhajtásom elnyújtott és szisztolés
Mintha most is, mintha mindig
kagylókürtök távoli búgását hallanám
A csöndé vagyok

Turczi István (1957-)