Markó Béla: Ahogy lebont s fölépít
Csend, por, piszok egy sötét színpadon,
az üres termek rossz akusztikája,
kertem tintába mártott almafája,
s a reggel visszatérő irgalom,
ahogy felbukkan arcod és kezed
az éjszakából, ahogy leapadnak
a hullámok, amelyek elragadtak,
ahogy összerakott és szétszedett,
fényes kagylót s csigát hagyott hajadban,
ahogy lebont s fölépít szakadatlan,
ahogy néz, forgat, majd mégis kidob
magából, és én boldogan fogadlak
mindig, mert újra s újra visszakaplak,
s még álom van csak köztünk, nincs titok.
az üres termek rossz akusztikája,
kertem tintába mártott almafája,
s a reggel visszatérő irgalom,
ahogy felbukkan arcod és kezed
az éjszakából, ahogy leapadnak
a hullámok, amelyek elragadtak,
ahogy összerakott és szétszedett,
fényes kagylót s csigát hagyott hajadban,
ahogy lebont s fölépít szakadatlan,
ahogy néz, forgat, majd mégis kidob
magából, és én boldogan fogadlak
mindig, mert újra s újra visszakaplak,
s még álom van csak köztünk, nincs titok.
Markó Béla (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése