Sütő Csaba András: útra a széllel

az üvegfehér, maszatos hajnalban teregetni kezdi árnyalatait a szél. keze, lába semminek nem nő, a lombokba rendeződött levelek ereik teljében, zölden lopakodnak. feltűri gallérját és a vasalás nyomait keresi a kéz. az ing élei. a meder irányát keresztül-kasul borogatja a hajnali könnyed szélfutam. száraz ágak a levegőben. száron a gyümölcs, a ruhák száradnak a napon. aztán erősödik és a ház falának szakad a szél. megtörik, körbefonja és a fizikaórán tanult felmerül. a levegő áramlása a szélcsatornában, légellenállás. pihék, ágak, levelek. koppan a boríték a postaládán. a bedobónyílás visszacsapódik, a levél gravitál és felmerül a lassan bontakozó délelőttben a zenei ízlés nyugtalanító taktusa. folyik a szobákból, a lehúzott redőnyök mögül a dallam, a ritmus remeg a falban, fecnikre tépett cetlikről a bevásárlás múlt ideje villog, a kanyargó keréknyomok eltűnnek a fűben, a rosszul beállított első fék sikkanásai. ha blokkol a kerék, a szódáspalackok elszabadulnak, egymáshoz nyomódik gyümölcs és gyümölcs. rendezik a végtagok, a gép a földön, pedálok vízszintben, gurulnak, megállnak, integetnek vagy csak bólintanak, oda ritkán szólnak, ahhoz le kellene szállni, útra mind a széllel.

Sütő Csaba András (1979-)