Benő Attila: (hamurétegek)

-
Kialudt tüzek,
régvolt lángok foltjai,
hamurétegei alatt,
a csalódások hamvai alatt
érdes kőzetek között
megkövült árnyak közt ébren,
a tömény szürkeség
mélyrétegében
még mindig izzik, lélegzik
ki nem olthatón
el nem fojthatón
egy darab parázs,
ismétlődő
szellemnyi villanás.


Benő Attila (1968-)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Grecsó Krisztián: Legjobban nélküled

-
„legjobban nélküled tudok veled lenni ilyenkor majd kibuggyan nejlon bőrén a lelkem ennyi (…) mi sem igazabb mi sem igazabb ennél pedig téged nem elég félteni ezt még így sosem mondtam olyan jó most ezen is túl lenni a vallomásokon félholtan hagyni hogy unásig fulladásig bemagolj a sírás a sírás a nevetés van egy saját közös titkom rólad amit nem is gondolnál mert a feledés végtelenségig kicsúszik alólad legjobban nélküled vagyok veled mert ha itt vagy csak rád figyelek” Grecsó Krisztián (1976-)
További információk

Zelk Zoltán: Hajnali vendég

-
Nem csöngetett, csak kopogott, s mint később mondta, éjfél óta már ácsorgott küszöböm előtt a száműzött király. Hajnali öt volt, amikor meghallottam a suta kopogást. A szája kék, szegény, szegény – inge fölött csak a bíbor palást. Le se vette a koronát fejéről, állt csak, állt csak félszegen, szemében ezer tátott éjszaka, hát fölkináltam néki fekhelyem. De nem fogadta el, csupán egy csésze forró teát kért, mivel ő száműzött, nem alhatik, őnéki már holtig bolyongni kell. Elment. Szakadt, dőlt künn a hó, belepte vállát s koronás fejét. És nem látta őt többé senki már, csak az ágak közt rohanó kétségbeesett cinegék. Zelk Zoltán (1906-1981)
További információk

Nagy László: Csönd

-
Táncol a csönd fehér tarlón, trombitája égszín virág, hatalmától megnémulnak nádasok és bölömbikák. Táncol a csönd háztetőkön, fáradtaknak jó az álom, ablak alatt, kertek alatt csukott szájjal danolászom. Táncol a csönd, bejár minden gödröket és szegleteket, harmat esik, szívem fázik, hajt a bánat leveleket. Borzasodik fehér kutyám, felettünk a bánat fája, szemeinkben bolond hűség, hallgatunk a nagyvilágba. Nagy László (1925-1978)
További információk