Jékely Zoltán: Ha majd egy vándor...
Halandó, esendő, vénülő ember,
mi lesz ezzel a szerelemmel?
Rajtad betegség, gyűlölet, gyalázat:
érintéseddel őt meg ne alázzad!
Tekintetedben Káin szeme villan -
imádd csillagként, szentül, holtodiglan.
Nem baj, hogy nem szeret: azt érdemeld ki,
hogy emlékeibe tudjon emelni,
s lelke legmélyebb zugába megülve,
hatalmasulj időben nemesülve,
hogyha majdan bóbiskol egymagában
s száraz levél koppan az ablakában,
vagy zörget egy kutyaugatta vándor,
szíve reszkessen a szánakozástól,
s önönmagát is áltatón, hazudva,
a csontváz téli fák közé zokogja
megbánás ostorától összeverten:
- Te voltál egyetlen igaz szerelmem!
mi lesz ezzel a szerelemmel?
Rajtad betegség, gyűlölet, gyalázat:
érintéseddel őt meg ne alázzad!
Tekintetedben Káin szeme villan -
imádd csillagként, szentül, holtodiglan.
Nem baj, hogy nem szeret: azt érdemeld ki,
hogy emlékeibe tudjon emelni,
s lelke legmélyebb zugába megülve,
hatalmasulj időben nemesülve,
hogyha majdan bóbiskol egymagában
s száraz levél koppan az ablakában,
vagy zörget egy kutyaugatta vándor,
szíve reszkessen a szánakozástól,
s önönmagát is áltatón, hazudva,
a csontváz téli fák közé zokogja
megbánás ostorától összeverten:
- Te voltál egyetlen igaz szerelmem!
Jékely Zoltán (1913-1982)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése