Ladányi Mihály: Nem tudom

Nem tudom, szád ívét, szemed színét mondjam-e el nekik,
vagy csak ágyam magányáról beszéljek -
Nem tudom, a szerelmet szeretik-e jobban,
vagy az éhséget a szerelemre.
Hogyan is tudnám széjjelválasztani a kettőt,
hogy meg ne sértsem ezt az ágat,
ami átnőtt a keserű vadbozóton...

Nem tudom, a fázó hús magányáról beszéljek-e nekik?
Talán megértenék, ha tartják még valaminek a költészetet,
ezt a fázó hús sarából táplálkozó növényt,
leveleiben a remegéssel,
vagy csak illúziókkal etessem őket,
mint önmagam most, amikor reádcsodálkozom,
és azt gondolom, hogy amit eddig éltem,
csak piszkozata volt annak, ami jön.

Bármiről beszélek, végülis ugyanaz keríti be érzelmeinket:
Ha lelkesedem érted, ők néznek rám gyanakvón,
ha ők szeretik egymást, én legyintek.
Jön a tavasz, és a bozótos hegyoldalakon
összefekszik őszi kétségeinkkel -

És én nem tudom többé, miről beszéljek,
szemed színéről-e, vagy éhségemről utánad,
vagy arról a sötét, huzatos folyosóról,
amin csak vonul, mint a vak,
tapogatózva és fényt kergetve az ember.
-

Ladányi Mihály (1934-1986)