Orbán Ottó: Kiölted belőlem…
Kiölted belőlem a káprázatot.
Olyan józanság költözött belém,
hogy ropognak a csontjaim.
Szabadságom: ezek a gyökerek,
ez a hozzádbilincselt virágzás.
Még izzanak a nyár sebhelyei,
de bennem a csodálkozás kifulladt;
józanabb rögök közé kívánkozom,
öregebb fák alá.
Ott azután a fullasztó szerelemben,
ott azután a gyaluk csikorgásában,
mikor az utolsó szilánkok lehasadnak,
ott azután beszélhetek:
Belevésődtem ebbe a földbe,
nincs olyan száj, mely innen kitéphet:
melled domborodik a kőben. Nincs olyan száj:
átömölnek rajtam az évszakok
s az ég felé robbanó csupasz tájban
te vagy, te lobogsz, lángolsz;
tested nedvei: megdördülnek az esők.
Ott azután kinyílik a meztelen kő,
kilépek belőle; kitárul a por,
kilépek belőle: hazáig taszít
egyetlen futó mosolyod.
Te vagy: kipattansz a milliós szívverésből.
A termékenység szavai
botladoznak a számban.
Olyan józanság költözött belém,
hogy ropognak a csontjaim.
Szabadságom: ezek a gyökerek,
ez a hozzádbilincselt virágzás.
Még izzanak a nyár sebhelyei,
de bennem a csodálkozás kifulladt;
józanabb rögök közé kívánkozom,
öregebb fák alá.
Ott azután a fullasztó szerelemben,
ott azután a gyaluk csikorgásában,
mikor az utolsó szilánkok lehasadnak,
ott azután beszélhetek:
Belevésődtem ebbe a földbe,
nincs olyan száj, mely innen kitéphet:
melled domborodik a kőben. Nincs olyan száj:
átömölnek rajtam az évszakok
s az ég felé robbanó csupasz tájban
te vagy, te lobogsz, lángolsz;
tested nedvei: megdördülnek az esők.
Ott azután kinyílik a meztelen kő,
kilépek belőle; kitárul a por,
kilépek belőle: hazáig taszít
egyetlen futó mosolyod.
Te vagy: kipattansz a milliós szívverésből.
A termékenység szavai
botladoznak a számban.
Orbán Ottó (1936-2002)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése