Mórotz Krisztina: Akvamarin

éjfélkor kereslek

mikor a hold sétálni jár

s a tinta sötét sziklás part meredélyén

szavakat szaggat a gyönyörűség

a hullámok halk éneke ölébe kap

játékosan mesél elringat

majd szeszélyesen ellök

akvamarinjától

ujjongó öröm és bágyadt szomorúság

kavarog bennem

ha szemeidből a fény kiszakad

nem bírom tovább

szeretlek zöld teát iszom

mahagóni farönkön

és a sötétbe suttogok mosolyogva

neveddel játszom kérész dallamot

elnémít a mezítlábas éjszaka

az utazás

az álmok gyönyöre

a soha hozzád nem tartozás szenvedélye

s a csillagok sűrűje mely

mint mandulafa virága

ellepi a titokzatos eget

mesélj vagy tűnj már el

mert a hulló kövek is szenvednek

és az éj elsiklik mellettem

a sötétség-szalag letekeredik

talán ott a másik parton messze

Afrika tövises karjaiban –

ahol felparázslik a látóhatár széle

halk és félelmetes

– menj üvöltöm

és mikor kibogozom

magam a béklyó holnapokból

neveddel

mint szellővel játszom

***

Mórotz Krisztina (1974-)