Kányádi Sándor: Tünemény
Füstszínű falusi alkonyat vagy.
Mosolyod illatos kenyerét tétován
tördeli az emlékezés.
Hol volt, hol nem volt, volt egy lány …
Hiába próbálok neveket
illeszteni a mosolyodhoz.
Egy fehér-homlokú házra s egy lombos
eperfára emlékszem,
s hogy jött a csorda.
Ránk bámult egy bivaly. – Mozgás, Rigó! –
húzott rá a napszítta pásztor.
És Rigó unottan tovább kolompolt.
Hangoltak a békák a libaúsztatóban;
holdat himbált a szellő a domb fölé észrevétlen.
Zizegett a nád.
Mindenre emlékszem, úgy-ahogy,
– talán még azt a zsombékot is meglelném –
csak rád, az arcodra, mozdulataidra – nem.
Vagy nem is voltál más,
csak egy soha-el-nem-felejthető mosoly,
mely minden nyári alkonyatkor
a langyos szellővel s a füst illatával
meg-megkísérti emlékezetem? –
Néha már-már látlak, érzem, amint hajad
ujjaim közé omlik, mint akkor.
De hiába, valami mindig eloroz előlem,
és alkonyatból alkonyatba menekít.
Mosolyod illatos kenyerét tétován
tördeli az emlékezés.
Hol volt, hol nem volt, volt egy lány …
Hiába próbálok neveket
illeszteni a mosolyodhoz.
Egy fehér-homlokú házra s egy lombos
eperfára emlékszem,
s hogy jött a csorda.
Ránk bámult egy bivaly. – Mozgás, Rigó! –
húzott rá a napszítta pásztor.
És Rigó unottan tovább kolompolt.
Hangoltak a békák a libaúsztatóban;
holdat himbált a szellő a domb fölé észrevétlen.
Zizegett a nád.
Mindenre emlékszem, úgy-ahogy,
– talán még azt a zsombékot is meglelném –
csak rád, az arcodra, mozdulataidra – nem.
Vagy nem is voltál más,
csak egy soha-el-nem-felejthető mosoly,
mely minden nyári alkonyatkor
a langyos szellővel s a füst illatával
meg-megkísérti emlékezetem? –
Néha már-már látlak, érzem, amint hajad
ujjaim közé omlik, mint akkor.
De hiába, valami mindig eloroz előlem,
és alkonyatból alkonyatba menekít.
Kányádi Sándor (1929-2018)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése