Fecske Csaba: Semmiség

-
a juharfán ablakunk alatt
feketerigó fütyül
bohó kis nyári szél szalad
s a rigó mellé egy ágra ül

megrezzen picit az ág
semmi kis mozdulat ez
nem billen ki helyéről a világ
talán szóra sem érdemes

Fecske Csaba (1948-2025)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelk Zoltán: Hajnali vendég

-
Nem csöngetett, csak kopogott, s mint később mondta, éjfél óta már ácsorgott küszöböm előtt a száműzött király. Hajnali öt volt, amikor meghallottam a suta kopogást. A szája kék, szegény, szegény – inge fölött csak a bíbor palást. Le se vette a koronát fejéről, állt csak, állt csak félszegen, szemében ezer tátott éjszaka, hát fölkináltam néki fekhelyem. De nem fogadta el, csupán egy csésze forró teát kért, mivel ő száműzött, nem alhatik, őnéki már holtig bolyongni kell. Elment. Szakadt, dőlt künn a hó, belepte vállát s koronás fejét. És nem látta őt többé senki már, csak az ágak közt rohanó kétségbeesett cinegék. Zelk Zoltán (1906-1981)
További információk

Grecsó Krisztián: Legjobban nélküled

-
„legjobban nélküled tudok veled lenni ilyenkor majd kibuggyan nejlon bőrén a lelkem ennyi (…) mi sem igazabb mi sem igazabb ennél pedig téged nem elég félteni ezt még így sosem mondtam olyan jó most ezen is túl lenni a vallomásokon félholtan hagyni hogy unásig fulladásig bemagolj a sírás a sírás a nevetés van egy saját közös titkom rólad amit nem is gondolnál mert a feledés végtelenségig kicsúszik alólad legjobban nélküled vagyok veled mert ha itt vagy csak rád figyelek” Grecsó Krisztián (1976-)
További információk

Závada Péter: Bontás

-
Belém ülsz. Ülünk, mint két egymásba csúsztatott szék. TV szól a szobából. Ma mégse megy. Lemászol. Nézem a függöny bojtját. A szomszéd házat bontják. Az ablakok betörve. Lelátni a gödörbe. Most magamhoz szoktatlak. Már nyitva van az ablak. Vastag az ég, vízhatlan. Megfürdünk a huzatban. Erősen koncentrálok. Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben. Befekszel az ölembe, mintha a bölcsőd lenne. Megmarkolod a farkam. Együtt szorongunk halkan. Závada Péter (1982-)
További információk