Orbán Ottó: Ég és föld között
Derékig meztelen fák mosakodnak
a hajnalban, kék harang énekel, leng,
leng, leng a föld hajába kötött kőút,
ájtatos füvek térdepelnek
amerre az első villamos úszik
nyújtott áramszedővel mozdulatlan,
a falakban fehér galambok ébredeznek
bevégzetlen, szögletes mozdulattal,
ember kerül törékeny csendeket az úton
mint saját szíve vigyázva, lebegve
és bámul örök önmagába
s a még örökebb reggelekbe,
míg megérti a falban a galambot,
a töredező fényt a fákban
s helyére inti a fű-szagot s a füstöt;
ég s föld között hallgatok a világban,
lábamnál homok és talicska,
sorsom súlytalan levél a vízen
s a szélben most fényesen úszik születésem
mint nyárban a villám és gyönyörben a szem.
a hajnalban, kék harang énekel, leng,
leng, leng a föld hajába kötött kőút,
ájtatos füvek térdepelnek
amerre az első villamos úszik
nyújtott áramszedővel mozdulatlan,
a falakban fehér galambok ébredeznek
bevégzetlen, szögletes mozdulattal,
ember kerül törékeny csendeket az úton
mint saját szíve vigyázva, lebegve
és bámul örök önmagába
s a még örökebb reggelekbe,
míg megérti a falban a galambot,
a töredező fényt a fákban
s helyére inti a fű-szagot s a füstöt;
ég s föld között hallgatok a világban,
lábamnál homok és talicska,
sorsom súlytalan levél a vízen
s a szélben most fényesen úszik születésem
mint nyárban a villám és gyönyörben a szem.
Orbán Ottó (1935-2002)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése