Rainer Maria Rilke: Magány
A magány, mintha zivatar volna.
Esténként emelkedik a tengerből,
Távoli, kívül rekedt sík felől.
Az égbe ér, mely az övé igazán.
És az égből zuhan a városokra.
Zuhan alá ezen a féreg-órán,
mikor regellé fakulnak az éjjeli utcák.
és mikor a testek semmit sem találnak,
csalódott bánatot hagynak egymásnak
és mikor, akik egymást gyűlölik,
együtt alszanak, közös ágyban:
a magány a folyókkal távozik…
Meiszterics Adrienn fordítása
Esténként emelkedik a tengerből,
Távoli, kívül rekedt sík felől.
Az égbe ér, mely az övé igazán.
És az égből zuhan a városokra.
Zuhan alá ezen a féreg-órán,
mikor regellé fakulnak az éjjeli utcák.
és mikor a testek semmit sem találnak,
csalódott bánatot hagynak egymásnak
és mikor, akik egymást gyűlölik,
együtt alszanak, közös ágyban:
a magány a folyókkal távozik…
Meiszterics Adrienn fordítása
Rainer Maria Rilke (1875-1926)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése