Miklya Zsolt: Há/vé

A híd, a hegy,
a húr, a hó,
a hold, a hang,
a házikó.
A víz, a vad,
a vár, a vér,
a volt, a van,
ha véget ér.
A híd alatt hal úszik el,
nem láthatod, pedig figyel,
csobban picit a hátuszony,
hang suhan át a húrokon.
A ház fölött vadlúdcsapat
húz észak felé, úgy halad,
mint folyóra írt ferde vé,
mit sodor a víz másfelé.
A hegy tetején hóorom,
hogy mire vár, azt nem tudom,
nem melegíti fel a hold,
a nap pedig még ott se volt.
Mire a napfény hóhoz ér,
benned már rég buzog a vér,
elolvad, csordogál a hó,
magába issza a folyó.
A víz, a hang sosem pihen,
nem lel nyugalmat semmiben,
ha elcsitul is, arra vár,
hátára veszi egy madár.
A volt, a van,
ha véget ér,
viszi tovább
a víz, a vér,
a hold, a hang,
a házikó,
a híd, a hegy,
a húr, a hó…

Miklya Zsolt (1960-)