Jász Attila: Bölénytakaró (részlet)

A CSALÓDÁSOKAT BIZONY MEG KELL SZOKNI,
ÉS ÉRNI FOG MÉG NÉHÁNY,

annyi biztos, talán csak azért, hogy edzésben
maradj, bírni kell, mivel a fiatalkor folytonos
edzés, ezért sokkal nehezebb, és talán ezen
múlik minden később, nem lehet kevesebbel
megúszni, az a kérdés, meddig és hogyan
bírod,

sportolsz, csajozol, színjátszózol, zenélsz,

ami jól esik, amit szívesen csinálsz, ami
kikapcsol vagy felszabadít kicsit, nem kell
folyton reál tárgyakkal foglalkoznod,

egy kedves ismerősöd megkérdezi, mennyi
szeretetet bír el egy ember?, nem válaszolsz,
csak mosolyogsz, noha azt gondolod kapásból,
hogy bármennyit, a kérdés sokkal inkább az,
mennyi szeretetlenségtől nem omlasz össze,
vagy meddig bírod egyáltalán szeretet nélkül,

a kérdések és irányaik sem véletlenek, a baj
annyira banális, hogy ugyanazok a kérdések
jönnek elő saját válságaid kapcsán, miért nem
tudott anyád az apáddal boldogan, szeretetben
együtt élni,

mi lehetett, mi volt az ok, ez most mindennél
jobban érdekelne, de már egyikük sem él, nem
tudod megkérdezni, pedig ez most nagyon fontos
lenne számodra,

lehet, hogy egyszerűen csak nem tudtak együtt
élni, de miért nem tudtak, annyira mások?,

és ez miért nem derült ki rögtön, ilyeneket csak
utólag kérdezhet valaki, azt szokták mondani,
hogy elmúlik a szerelem és ott marad az egyik
emberi lény egy másik, hirtelen idegenné váló
emberi lénnyel, és nem értik meg egymást,

mintha két idegen nyelvet beszélnének,
és egyikük sem érti már egykori önmagát,
ilyesmit talán fel lehetne dolgozni, dolgozni
a problémán, megérteni, eldönteni, fontosak-e
egymásnak mégis, menthető-e a menthetetlen-
nek látszó,

van olyan, hogy már annyira nagy a szeretet-
lenség, az értetlenség a másik iránt, hogy csak
a logisztika tartja össze őket vagy már az sem,
kérdezel magadba nézve,

és van olyan pillanat, amikor minden felülíródik
egy rossz döntés alapján?

Jász Attila (1966-)