Zelk Zoltán: Pitypang

       

Az őszi szélben diadalmasan
s mégis lágy-lengén, mint a fellegek,
mint gyermekfelhők, egy pitypang repül.
Vágyódva nézik bokrok, fenyvesek.
Ó, meddig lengtél pitypang, száradon,
lesve, hogy szállnak hajnal s alkonyat?
Ó, meddig vártad, törpe, rab virág,
hogy eljön-é az őszi pillanat
s véle szabadítód, az őszi szél,
mikor fonnyadt szárad majd elhagyod
s körülkerenged égi, óriás
testvéred, a fénybóbitás Napot?
Repülj hát pitypang, szálljál, hisz tudod:
a szár bújt előbb a földből elő
s a szárból bontotta ki életed,
áttetsző bóbitáid az eső,
s bár életednek nincs értelme több,
csak amíg szállsz, a foszló pillanat:
a szárnak köszönheted e csodát,
mely rothadni az avarban maradt.
Mert nem repülhet más, csak aminek
életet sár, homok, agyag adott,
amit a föld varázsa hív elő,
csak az éri el az eget, Napot.

Zelk Zoltán (1906-1981)

Az összes reak

1