Lajtos Nóra: Januári szivárványhát
Felgyűrődnek a háztetők sarkai,
az ereszcsatornák lekúsznak a földre,
végigcsúsznak a nedves járdán,
amely elsiet velük a végtelenbe.
A szél is csak babrál a tűlevelek közt,
csupasz ágak metszik ketté a tájat;
ilyenkor vetkőzik neki a természet,
amikor a tél angyala bont hófehér szárnyat.
Csorog a nyakamba az elmúlt év esővize,
átnedvesedik a bőrömön az emlékezet.
Egy elmaszkolt arcnélküli világban
szinte mit sem ér már egy lehulló ékezet.
S amikor januári szivárványhát
feszül neki a hórihorgas égnek,
egy új szövetség nyit rajta kaput,
hogy békét hozzon az emberiségnek.
az ereszcsatornák lekúsznak a földre,
végigcsúsznak a nedves járdán,
amely elsiet velük a végtelenbe.
A szél is csak babrál a tűlevelek közt,
csupasz ágak metszik ketté a tájat;
ilyenkor vetkőzik neki a természet,
amikor a tél angyala bont hófehér szárnyat.
Csorog a nyakamba az elmúlt év esővize,
átnedvesedik a bőrömön az emlékezet.
Egy elmaszkolt arcnélküli világban
szinte mit sem ér már egy lehulló ékezet.
S amikor januári szivárványhát
feszül neki a hórihorgas égnek,
egy új szövetség nyit rajta kaput,
hogy békét hozzon az emberiségnek.
Lajtos Nóra (1977-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése